papiruszportal.hu

Olvas(s)atok – Laza haza, avagy a zálla mén vagyok
Szárnycsapások Parti Nagy Lajos Hősöm tere – a Tisztabúza éjszakája című munkája körül
 

Szerző: Szarka Evelin

​

A primitizálódó, elidegene(se)dő nyelv szépsége. A tipikus emberi viselkedésformák. A mindennapok okézsokéja és csocsikösze hátborzongató Balaton szelet papírba csomagolva. A címzetes ocsúszelektorok és fajmajmok embertelen és már-már galambtalan világa. Ez Parti Nagy Lajos hősének tere.     

A történet egyszerű: az extrémista palomista árja galambcsoport Tubica Cézár vezérletével hatalomra tör, ám a beteljesüléskor a történet mesélője, a galambbá operált mesélő magához ragadja a hatalmat. Realista abszurdizmumus.
A cím több mögöttes jelentést sejtet. Asszociációt a budapesti Hősök terére, és arra az élettérre, helyzetre is, amelyben a regény főszereplője kénytelen mozogni. Ha tovább boncolgatjuk, akár a saját környezetünkig, a világig – amelyben élünk – is elvonatkoztathatunk. Groteszk módon a béke szimbóluma, a galamb xenofób, elnyomó állatként elevenedik meg a mű oldalain. Még akár a neves kiadó is megmosolyogtathatja a mű olvasása után joggal gyanakvó olvasót: Magvető.

A regény az Élet és Irodalom Tárcatár rovatában jelent meg lazán összefogott kisprózákként – azt gyúrta össze később összefüggő egésszé az író.[1] Parti Nagy már Závada Pál könyvének szerkesztésekor[2] is egy erősebb keretet javasolt a mű összefogására, saját regényében is eszerint jár el. A könyv három részre tagolódik: a mű írójának gondolatai nyújtják a keretet a középső, terjedelmes e-mail formájú, laza szerkezetű résznek. A történet tizenkét óra alatt íródik, mintegy hat hónapot fog össze 1999 Mikulás éjszakájáig. Kronologikusan felépített napló- vagy levélforma, szabad függő beszéd, jelöletlen párbeszéd jellemzi[3]. Térben sem nyúlik messzire: Budapest belvárosa a színhely.

Totálbrutál gettóbulvár

A sültrealista ábrázolás tobzódik magokkal, madarakkal kapcsolatos képekben: „A tett halála az okos tojás.” (p. 241.), „darvadoztunk a szaunában” (p. 222.), „kolibripitbull” (p. 140.) „olajág” mint kedveskedő megszólítás (p. 104.) vagy maga a tisztabúza köszönés. Sajátos nyelvi hagyományokat teremt Parti Nagy, egy olyan világot, amelyben a tojáshoz kapcsolódó képek megannyi közmondás, szókapcsolat, szófordulat alapját képezik. Persze ez is csak fikció, de hihető, ahogy Tubica meséli: „a mai napon egyik legdédelgetettebb álma rúgta le magáról a tojás héját”. (p. 206.) A hóesésről  így ír: „…hétfő óta kisebb megszakításokkal hullik a dara, zizeg, szétgurul, hordja a szél föl-le. Mintha egy roskadozó magtár vonulna az égben” (p. 266.).
Káromkodások és a fucky-muckyhoz hasonló szitokszavak tarkította nyelvet beszélő galambhímek szafarira mennek, szaunáznak és Dáridót néznek, míg a Rencike által képviselt nőstények „rászoktak a melltartóra és a Kiskegyedre” (p. 103.). Karomkeresztes zászlók alatt kruhaháznak a magburgert tömő génmasszírozott harci madarak, miközben baljósan terjeng a levegőben az átható Domestos-szag, ami a faji tisztogatásra is utalhat. Az operáció sterilitása és a szennyes beszéd uralta ellentmondásban fuldoklik hősünk, miközben ilyen és ehhez hasonló metaforákat teremt: az ég az „úristen mákos, szomorú képernyője” (p. 26.), a huzat pedig a „december ipari porszívója”. Hasonlatai, megszemélyesítései találóak, erősen vizuális jellegűek: „A Liget fölött üresen lógott a márciusi hold, s olyan volt ez a kövér bérház, mint egy sértődött, szájzáras öregember” (p. 75.); „…és gyalogol a hangja az üres folyosókon, ütődik a falakhoz, lecsúszik néha a földre, míg elenyészik valami sötét fordulóban” (p. 214.); A Tisztabúza eljövetelére így „költ át” egy szólást: „Ami kések, nem múlik” (p. 49.) – s felrémlenek a „hosszú kések éjszakájának” képei. A három Grácia három Rációvá alakul. Egy kis áthallás Petőfi versekből erősen megkopasztva és elferdítve: „meglátnám, mi a galambok istene” (p. 152.). És egy képzavar: „a bizonyos szálmozgató köröket, akik farkast kiáltanak, ha meglátják a nagymamát, agyon kell nyomni, mint a konyakosmeggyet” (p. 167.).

Parti Nagyra oly jellemzően a költőiségre, az írásra rengeteg utalás történik a szövegben. A kommandóskocsi például „puha, szép téli” szóvá avanzsál, mint a „sült gesztenye” (amely valóban lágy melegséget sugall) és a „bélmosónő” (amely kevésbé nevezhető gusztusosan pihe-puhának) (p. 28.). A demagóg Tubicát jól jellemzi az író a szájába/csőrébe adott túlretorizált szövegekkel, szavakkal: nem vajbunkó ő klasszikusokban (p. 36.), azzal is tisztában van, hogy a galambbal kapcsolatba hozhatók olyan „húzós nevek”, mint Aquinói Tamás, Alexandriai Katalin vagy maga Jézus Krisztus: „Nem sas vagy papagáj, te szárnyasbetét, hanem galamb! És mit mondott a tanítványainak, ha veszekedtek? Legyetek, baszki, szelídek, egyszerűek…” (p. 160.) Arrogáns és műanyag-művelt, kifejezőkészsége nem a legfinomabban csiszolt, mégis van pár elgondolkodtató mondata: 
„a világ arcvonala nem értelmiségi tökvakarás” (p. 192.), „az erő megragadása párosul a megragadás erejével” (p. 261.), vagy amit már az író-hős mond:„mert minden, amit jobbá teszünk, jobbá tesz minket” (p. 219.).
Szívesen idéz önmagától Parti Nagy, sőt, más műveinek szereplői is megjelennek ebben a regényben. Balatony Lajoska A hullámzó Balatonból lehet ismerős az olvasó számára, amire Tubica a Hulla a Balatonban című munkaként emlékszik. Ebből is jól látszik, hogy a költő-író nem önreklámot csinál, inkább kisebbíti érdemeit azzal, hogy tudatosítja: tisztában van vele, hogy műveit szűkebb réteg olvassa, a nagyközönségnek pedig csak hiányosan rémlenek fel írásainak címei.
Hosszú tanulmány sem teheti egyértelművé a műben szereplő Lajosok, mesélők énjét. A műben szereplő íróval talán nem azonosul Parti Nagy, inkább csak az ő szemüvegén keresztül szemléli az eseményeket, míg maga a főszereplő is két identitással rendelkezik, szinte önnarrációs monológgal[4] találja magát szemben az olvasó. A zárójeles részek korábbi önmagának viaskodó gondolatait testesítik meg, míg az e-mailekben szereplő sorok a lassanként faji öntudattal azonosuló, testileg átműtött lelki operáción keresztüleső főhős szavait közvetítik.
Alapos szociológiai munka része is lehetne a hatalomra törő galambok mindennapjairól ez a  mű, amely nemcsak helyileg, de időben is utalásokat tesz napjaink Kompjúter-Közép-Kelet-Európájára, az itt élőkre, mentalitásukra és identitásukra: „különösen érdes és türelmetlen, őrültek, fanatikusok és angyalok lakják, mint mindannyiunkat” (p. 21.).

A nyelvi humoron és irónián keresztül azonban átsejlik valami félelmetes, a Hohes C és Red Bull világában félel. Az agresszív, soviniszta közeg a felemelt fejjel ellenálló, majd rettegő főhőst lassan bedarálja: olyanná válik, mint az eddig általa gyűlölt társadalom, az elítélt közösség. Csömörből vödörbe. A harcos, küzdő, ellenálló főszereplő beletörődését a cenzúrába, a kitörés-képtelenséget, a diktatúra elfogadását nyelvileg jól szemlélteti az írói stílus megváltozása. A meg, hogy, aztán, hát, na szócskákkal töltött mondatok, és a lenéző, leburukkoló rátartiság veszi át a tartalmas közlések helyét. Ezáltal a környezet életre, egyéniségre gyakorolt intenzív hatása, közönségessé, mindennapossá tétele is a mű alapgondolatává válik: „a buta hatalom és a vak erőszak mindig az értelmiségi ember felszámolására törekszik”[5]. Talán figyelmeztetésként is hat: ne engedjük, hogy magával rántson az egyforma szürkeség, ne hagyjuk, hogy tőlünk idegen világok, egoista tollpukkancsok irányítsák a mi életünket.
Revolúció? Evolúció? Meddig kell ahhoz süllyednünk, hogy isteni kegyelemből felemelkedhessünk? Vagy inkább: meddig süllyedtünk, hogy a felemelkedés illúziója kábít csak el? No reply. Olvassuk el: döbbenjünk, kacagjunk, ijedjünk!

​

[1] Uo.
[2] Szerkesztőként Závada Pál Jadviga párnája című regényét jegyzi.
[3] BARANYÁK Csaba: Balatony Lajoska valamelyik Lajosnak (Parti Nagy Lajos: Hősöm tere) PRAE Irodalmi Folyóirat [online] http://magyar-irodalom.elte.hu/prae/pr/200111/index.html [2006. 03. 18.][4] Baranyák i. m.
[5] Balassa Péter: Parti Nagy Lajos: Hősöm tere. In: A Magyar Könyv Alapítvány Többnyelvű Irodalmi Adatbázisa: http://www.hunlit.hu